Divatkirálynők Szegeden

Két kivételes nő életét bemutató kiállítás látható Szegeden. A „Sisi – Királyné feketén-fehéren” a Móra Ferenc Múzeumban, a „CLARA Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött” pedig a Fekete Házban tekinthető meg az év végéig.

Ha most megkérdezném Öntől, hogy mondjon két magyar női divatdiktátort, akkor biztos vagyok benne, hogy nem ez a két név jutna eszébe, sőt, talán nem is jutna eszébe senki(?). Na jó, az egyik igazán nem is magyar, habár a magyarok királynéja volt.

Igen, ő Sisi, vagy is Erzsébet királyné, aki a maga idejében különleges szépségével, kifinomult ízlésével, sportos – mai szóhasználattal élve fitt – életmódjával a kortárs magyar arisztokrata hölgyek számára vált divatikonná.

A másik Rotschild Klára, a vasfüggöny időszak szinte egyetlen nemzetközi hírű divattervezője – mert hát abban az időben nem illet ilyen dolgokkal foglalkozni. Ő is csak a disszonáns csengésű Állami Különlegességi Női Ruhaszalon vezetőjeként végezhette munkáját. Így lett ő a keleti blokk first lady-jeinek kedvenc kösztümtervezője. Többek között öltöztette Kádár János feleségét, és a kelet Jackie Kennedy-jét, Jovankát, vagyis Tito hitvesét.

Most év végéig Szegeden látható ennek a két kivételes nőnek az életét bemutató kiállítás. „CLARA Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött” címmel a Fekete Házban, ahol összesen 21 Rotschild-ruhaköltemény látható.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum
https://moramuzeum.hu/rotschild-klara-kiallitas/

A „Sisi – Királyné feketén-fehéren” kiállítás a nemrégiben megújult Móra Ferenc Múzeumban látható, ami már önmagában is megér egy látogatást, a tetején kialakított új kilátóval és a káprázatos technikai installációkat felvonultató Móra Ferenc Rengeteggel, de erről egy másik cikkben írunk. Szóval a Sisi kiállításon többek között a királyné két ikonikus ruhája mellett bemutatják fésülködő köpenyét, zsebkendőjét és további, hozzá kötődő műtárgyakat, ruharekonstrukciókat.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum
https://moramuzeum.hu/sisi-kiallitas/

Ha Szegedre tervezi nyaralását, pár napos, vagy hétvégi kirándulását, mindenképpen keresse fel ezt a két kiállítóhelyet. Ha olyan szállást keres szegedi városlátogatására, ahonnan kényelmes sétával elérhetők a Tisza-parti város nevezetességei, a Hotel Piano a legjobb választás az Ön számára. A Fekete Ház mindössze 5 percre, a Móra Ferenc Múzeum is csupán 10 percre található tőlünk. Ha honlapunkon keresztül foglal, biztosan a legjobb árakat kapja!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre: