Bivalyrezervátum

A tómentés nagymesterei, a bivalyok

Hihetetlen látvány, mintha egy természetfilm kellős közepébe csöppennénk. Szegedtől csupán 20 perc a mórahalmi Bivalyrezervátum.

 

Egy forró nyári napon látogattunk ki Mórahalomra levendulát szüretelni, és mivel még nem láttuk a bivalyokat, ezt a programot is beiktattuk. A szavam is elállt, amint sétáltunk a kilátóhoz vezető pallón, majd végére érve elénk tárult a Nagyszéksósi-tó és az őt körülölelő puszta látványa, miközben hallottuk a kis szigeteken megpihenő népes madársereglet hangját. Mintha valahol, az afrikai szavannákon megelevenedett természetfilm részévé váltunk volna. Csak álltunk némán, és néztük, hallgattuk, beszippantottuk az élményt.

Fotó: Kas Milán

A tó újraélesztésére telepítették ide a bivalyokat 2008-ban. Mivel a víz a kilencvenes évek végére teljesen eltűnt, és a területet benőtte a sás és a nád, a bivalyokat hívták segítségül, hogy legeléssel tisztítsák meg a medret. Az állatok megjelenésével szép lassan visszaszorult a nádas, és elkezdett növekedni a vízfelület. Ma már számos vízimadár költőhelye, ősszel pedig a vonuló madarak pihenőállomása. A tó körül kialakított tanösvényt bejárva megfigyelhetjük a madarakat és természetesen a bivalyokat is láthatjuk.

Fotó: Kas Milán

Ilyen, és hasonló kirándulásokat tehet szállodánkból, a Hotel Pianoból Szeged környékére. Foglaláskor forduljon kollégáinkhoz, és segítünk összeállítani programját, megszervezzük Önnek szegedi tartózkodását.

Németh Ildikó, Szeged, 2021.07.07

Iratkozzon fel hírlevelünkre: